2011. január 26., szerda

Furfangos kérdések

Kedves Könyvtárlátogatók!
Új sorozatot indítok matematikatörténeti kérdésekből.
A választ bármikor el lehet mondani nekem.
A helyes megfejtők kölcsönzési kedvezményeket nyerhetnek.
Ida néni

Íme az első rejtvény:

Itt ez az emlékmű Diophantosz hamva fölött áll,
Számtani művel e kő adja meg élte korát:
Élte egy hatodát gyermekként élte e földön,
S egy tizenketted után gyenge szakálla kinőtt.
Egy heted élttel utóbb nászfáklyák égtek előtte
Eltelt öt rövid év, s gyermeke megszületett.
Óh, boldogtalan ifjú! Amint épp félig elérték
Évei atyja korát, lett hona szürke Hades
Még négy esztendőn a tudás enyhíti a gyászát,
S hosszú élet után őt is elérte a vég.

Mondd meg évei számát e bölcs földi korának!

A megoldást egy hét múlva írom meg, addig várom a megfejtőket!

2011. január 13., csütörtök

Bod Péter Könyvtárhasználati Verseny 2011

Az idei verseny - újításképpen - "levelező" verseny volt. Azaz, a jelentkezők október, november és december hónapra kaptak egy-egy feladatsort, amelyet önállóan kellett megoldaniuk. A feladatok a könyvtár használatát tételezték fel, tehát nem tudott senki segíteni úgysem. A legtöbb versenyző 2-3 könyvtárban töltött délután alatt megoldotta a feladatokat és nagyon szép megoldások születtek.
Az azonban látszott, hogy akinek az első, vagy a második forduló nem sikerült olyan jól, mint ahogy várta, az elvesztette a kedvét és a harmadik fordulóra már csak 8-10 résztvevő maradt.
A 7-8-dikos korcsoportban el is vérzett minden induló, ők nem is jutottak tovább a megyei döntőre.

Az 5-6-dikos korosztályból Romhányi Csenge, Szabó Viktória (6. b) és Béres Virág (5. a) utazik Nagykőrösre rákóczis színekben.

A nagyok közül pedig Lázár Tímea (10. a) és Herczeg Alexandra (10. b).

Szorítsatok nekik január 31-én hétfőn!

2011. január 6., csütörtök

Tudtad-e...

... a Kistékáról?

Gyakran kérdezik tőlem a lelkes könyvtárlátogatók, hogy hány könyv van a könyvtárunkban, melyik a legrégebbi könyv.
És még egyéb hasonló, érdekes, különleges, és igencsak jellemző dolgot a könyvtárról.
Nos, a könyvtár katalógusa, a Kistéka erre is tudja a választ, ha okosan faggatjuk. Otthonról is faggathatjuk, mert bárhonnan elérhető a kozteka.hu/rakoczi webhelyen.

Mindjárt a kezdőlapon a következő információk fogadnak:

"Katalógusunkban található dokumentumok száma: 6 671

amely a legkülönbözőbb szempontok szerint kereshető."

No ezeket a szempontokat szoktuk könyvtári órán elemezni.

Alább pedig ugyanez az adat: "Rekordok száma: 6 671"

Nos, ez azt jelenti, hogy ennyiféle különböző dokumentum van a könyvtárban, függetlenül attól, hogy egy-egy dokumentumból hány példány található. És itt fontos tudni, hogy ugyanazon mű különböző kiadásai külön dokumentumnak számítanak.

Mit rejt az, hogy: "Utolsó módosítás a katalógusban: 2010-11-30"

Ez azt jelenti, hogy ekkor vittem gépre utoljára új dokumentumot.

"Olvasók száma: 581"

Jelenleg tehát ennyien vannak a Rákócziban tanárok és diákok, akik beiratkoztak, kölcsönözhetnek a könyvtárból. Hamarosan megint gyarapodni fog ez a szám, mert jönnek az elsősök az első ismerkedő könyvtári órára, és ezt nagy beiratkozási hullám szokta követni. :-)

És még két érdekes adat:

"On-line látogatók száma 2004-02-18 óta: 5 338

On-line keresések száma 2004-02-18 óta: 23 694"

Ez azt jelenti, hogy összesen ennyien látogatták meg a katalógusunkat és ennyi keresőkérdést tettek fel, amióta megvan.

Nem is olyan sok, ha meggondolom, hogy milyen izgalmas dolog!!!

Szeretettel ajánlom Neked is, Kedves Olvasó, és nemcsak itt, hanem otthon is szabad óráidban.

2011. január 3., hétfő

Boldog új évet

kívánok minden kedves könyvtárlátogatómnak ezzel a vidám
Weöres Sándor verssel:




vagy:

2010. december 24., péntek

Szép karácsonyt!



József Attila:
BETLEHEMI KIRÁLYOK

Adjonisten Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta - biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem.
Segíts, édes Istenem!

Istenfia, jónapot, jónapot!
Nem vagyunk mi vén papok.
Úgy hallottuk, megszülettél,
szegények királya lettél.
Benéztünk hát kicsit hozzád,
Üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.

Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
Főtt kolbászunk mind elfogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal,
tömjént egész vasfazékkal.
Én vagyok a Boldizsár,
aki szerecseny király.

Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját.
A sok pásztor mind muzsikál.
Meg is kéne szoptatni már.
Kedves három királyok,
jóéjszakát kívánok!

1929. dec.

2010. december 20., hétfő

Adventi vetélkedő - a negyedik hét megoldásai

Az utolsó heti feladatokra adható válaszok:

A betlehemes játék vagy misztériumjáték vagy pásztorjáték:

több szereplős dramatikus játék. A betlehemezés középpontjában a kifordított bundát viselő betlehemi pásztorok párbeszédes, énekes-táncos játéka áll. A betlehemezők házilag készített, jászol vagy templom alakú betlehemet hordoznak magukkal. Főbb jelenetei a következők lehetnek: a szálláskeresés; a következő jelenetben az angyal költögeti a mezőn alvó betlehemi pásztorokat s az újszülött Jézushoz vezeti őket, a pásztorok elmennek az újszülötthöz s ajándékokat adnak át neki. A betlehemezés főszereplője sokszor a süket öreg pásztor, akinek félreértései a humor bő forrását képezik. A betlehemezést adománykérő formulák zárják be. A legarchaikusabbak az erdélyi betlehemes játékok, ezeket néha felnőtt férfiak adják elő, s a pásztorok álarcot is viselhetnek.

És a beérkezett csodaszép munkák:






Betlehemek papírból, fából, gipszből, mézeskalácsból, rajzolva, festve, nyomtatva


Karácsonyi versek és receptek is érkeztek, a szünetben azt is felteszem ide a könyvtári blogra!

Ízelítőül most csak az egyik:

Kosztolányi Dezső: Karácsony

Ezüst esőben száll le a karácsony,
A kályha zúg, a hóesés sűrű;
A lámpafény aranylik a kalácson,
A kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.

Kik messze voltak, most mind
Összejönnek
A percet édes szóval ütni el,
Amíg a tél a megfagyott mezőket
Karcolja éles, kék jégkörmivel.

Fenyőszagú a lég és a sarokba
Ezüst tükörből bókol a rakott fa,
A jó barát boros korsóihoz von,

És zsong az ének áhítatba zöngve
Csak a havas pusztán a néma csöndbe
Sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony

Gratulálok a szép munkához, a remek megoldásokhoz, öröm volt együtt készülni a lelkes feladatmegoldókkal!

2010. december 18., szombat

Adventi vetélkedő - a harmadik hét megoldásai

A 3. heti feladatokra adható helyes válaszok:

Tudod-e, hogy:

1. Braziliában a Mikulás trambulinon keresztül juttatja be a házakba az ajándékokat.

2. Advent első vasárnapja az András naphoz (nov. 30.) legközelebb eső vasárnap. (De lehet dec. 25-től visszafele is számolni.)

  1. ”Miklós megrázta szakállát” A Miklós napi időjárással kapcsolatos szállóige. A bukovinai magyarok úgy tartják, hogy ilyenkor már jön a havazás, azaz: „Miklós megrázta a szakállát” Baranyában hasonlóan vélekednek, de azt is tartják, hogy a Miklós-napi időjárás mutatja meg a karácsonyit.

  1. Luca napja asszonyi dologtiltó nap volt a néphagyományban: Tilos volt tüzet gyújtani,varrni, mert büntetésből Luca bevarrta a tyúkok "tojókáját". Tilos volt fonni, szőni,mert Luca összekeveri a fonalat, kóccá változtatja és kócot tesz annak az esze helyére, aki ezt a vétséget elköveti.

  1. Egy december 23-i adománygyűjtő népszokás. Már a középkortól ismereték. A pap meglátogatta híveit, és szentelt kenyeret, ostyát osztogatott, cserébe ajándékot - lisztet, tojást, szalonnát, babot, almát, diót - kapott. Az egyházi iskolák szervezésével az ostyahordás szerepe a tanítóra hárult, később diákjaival küldte szét az ostyát. Régen ez a tanító jövedelemforrása is volt. Karácsony előtt egy héttel gyakran a tanító vagy a pap házában sütötték a színes ostyákat, bár sok helyütt csak a fehér ostya volt ismeretes. Minden házhoz annyi és olyan színű ostyát vittek, ahányan ott laktak. A színek: fehér, zöldágas fehér, piros, kék, sárga. Az ostyahordók általában fiúk voltak. Fehér asztalkendővel bekötött tányéron, családok és színek szerint szétválogatva vitték a házakhoz, elmondták a köszöntőjüket, énekeltek, majd szétosztották az ostyát.

  1. A 13-as számot szerencsétlennek tartották, mert Luca napja (december 13.) a Gergely-féle naptárreform előtt (1582) volt az év legrövidebb napja. De el lehet fogadni azt is, ha valaki az utolsó vacsora résztvevőinek a számát emlegeti. (Újabban ezt szokták magyarázatul adni, holott már a régi görögök is szerencsétlen számnak tartották, de már senki nem tudja, hogy miért.)

  1. Magyarországon a német származásúak honosították meg a karácsonyfákat. Az első hazai óvoda megalapítóját, Brunszvik Terézt sokan az első magyarországi karácsonyfákkal is összefüggésbe hozzák: éppen az óvodában állította fel a fákat 1828-ban.

  1. Írországban a gyerekek zsákot raknak ki a Mikulásnak, hogy abba tegye az ajándékokat. És hogy ne maradjon éhen, az asztalon rétest és egy üveg sört hagynak a számára.

  1. Az olasz gyerekek nem ismerik a Mikulást. Hozzájuk karácsony után, január 6-ra virradóra a jóságos boszorkány, a Befana érkezik, hogy a gondosan kikészített zoknikba a jóknak ajándékot, a rosszaknak pedig széndarabot vigyen.

  1. Az első adventi koszorút 1860-ban egy hamburgi lelkész, Johann Wichern készítette. Egy óriási fenyőkoszorút függesztett a plafonra és 24 gyertyát tett rá, utalva ezzel az ünnep valamennyi napjára.

2010. december 15., szerda

Adventi vetélkedő - a második hét megoldásai

A 2. heti feladatokra
adható helyes válaszok
:

Decemberi jeles napok


december 4. - Szent Borbála
Legendája szerint Borbála egy pogány apa nagyon szép leánya volt. Valahányszor az apa kereskedelmi útra ment, leányát egy magas toronyba zárta. Egy ilyen távollétet ragadott meg Borbála arra, hogy miután már régóta vágyott a keresztségre, fölvételét kérje az Egyházba. A Szentháromságba vetett hite jeleként a torony falába, amelyen addig csak két ablak volt, vágatott egy harmadikat is. Atyja hazatérve az ablakok számából fölismerte, hogy leánya elhagyta ősei hitét. Emiatt azonnal meg akarta ölni, ám Borbálának sikerült elmenekülnie, mert a torony fala és a sziklák megnyíltak előtte.

december 6. - Szent Miklós
Myra város püspöke volt a 4. században. Sok legenda él a szent püspökről, aki bőkezű felebaráti szeretetével a Karácsony misztériumának is előhírnöke lett. Megszámlálhatatlan azoknak a történeteknek a száma, amelyek a segíteni siető Miklósról szólnak, különösen gyermekek esetében. Az egyik ilyen történet szerint egy gonosz vendéglős elcsábított három iskolás fiút, majd megölte őket, és mint a húst szokás, só közé egy hordóba rejtette a holttestüket. Miklóst egy angyal figyelmeztette az esetre, mire ő megjelent a vendéglős házánál, föltámasztotta a gyermekeket és megbüntette a bűnöst.

december 13. - Szent Lúcia
A középkorban Lúcia a legkedveltebb szentek közé tartozott. Legendájából írók, költők -- köztük Dante is -- és festők merítettek. Oltalmáért folyamodtak a vakok és a szembetegségekben szenvedők (mivel a neve a lux = fény szóból ered), a bűnbánó utcanők, a földművesek és a különféle kézművesek, de ugyanígy a varrónők, a párnakészítők és a nyergesek is, mivel valamennyien hegyes szerszámokkal dolgoznak.
Ünnepe dátumából kiindulva -- a Gergely-féle naptárreformig, 1582-ig ugyanis december 13. volt az év legrövidebb napja, a tél közepének tekintették, továbbá munkaszünetes törvénynap volt -- a nép gazdag szokáskoszorúval vette körül, amelyben néha egymásnak ellentmondó és pogány elemek is föltűntek. Így lett Lúcia napja a jövendölések napjává, amelyen az időjárásra, a vetésre, a baromfira, sőt az egyéni sorsra vonatkozó jövendölések is történtek. Mindezekben Lúcia személye néha fényhozó, néha kísértet alakjában szerepel.

december 21. - Szent Tamás
(de el lehet fogadni Canisius Szent Pétert is)
Nemcsak a téli napforduló napja ez, amikor is az esztendő legrövidebb napja, a téli napfordulat csillagászati időpontja van, hanem Jézus tanítványának, Tamás apostolnak, egy galileai ácsmesternek, az ácsok és az építészek védőszentjének, a Hitetlen Tamás néven emlegetett apostolnak az emlékünnepe.
A hagyomány szerint távol volt, amikor Jézus halála után megjelent a tanítványoknak, és amikor beszámoltak neki a történésekről, Tamás apostol nem hitte el, azt mondta: csak akkor hiszi el a történeteket, ha saját szemével győződik meg felőle. Ezután megjelent neki külön Jézus, aki felszólította hitetlen tanítványát, hogy érintse meg a sebeit, miközben azt mondta: "Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek. "

december 26. - Szent István diákonus, első vértanú
István diákonus vértanúságát Szent Lukács örökítette meg az Apostolok Cselekedeteiben (6,1--8,2). István a hét diákonus egyike, akiket az apostolok azért választottak, mert feszültség támadt a görög nyelvű és hellén kultúrájú, valamint a jeruzsálemi hívek között.
Az elbeszélésben Istvánt nemcsak bölcs és Szentlélekkel eltelt tanúnak, átütő erővel érvelő szónoknak láthatjuk, hanem látnoknak is, akinek arca fölragyog, mint egy angyalé, és arra is méltónak találtatott, hogy Isten dicsőséges jobbján meglássa az Emberfiát.

december 28. - Aprószentek
Azok a gyermekek viselik ezt a kedves nevet, akiket Jézus, a prófétai ígéreteket beteljesítő Messiás király miatt öletett meg Heródes, azt gondolván, hogy így megmentheti királyságát, és dinasztiát alapíthat a zsidók országában. Hányan lehettek ezek az ártatlan megölt kisdedek? Heródes nem készíttetett jegyzőkönyvet, és számukat a helyi hagyomány sem őrizte meg, bármilyen lényegesnek tartja a mai tudomány ezt az adatot. Becslésekbe sem nagyon bocsátkozhatunk, mert ahhoz ismerni kellene Betlehem akkori népességének számát. A tudósok azonban úgy vélik, hogy mintegy 20--30 gyermekről lehetett szó.
A helyi hagyomány szerint az Aprószentek sírja a bazilika alatt van, amelyet Nagy Konstantin építtetett Jézus születésének barlangja fölé.

december 31. - Szent Szilveszter pápa
Szilveszter római születésű volt, s majdnem huszonkét évig, 314-től 335-ig volt pápa. Szilveszter pápa alakja a legendák fényében világtörténelmileg egyedülálló jelentőségű, mert ő volt az a pápa, aki Nagy Konstantinnal együtt történelmet formált.
A legenda elmondja -- természetesen ennek nincs történeti hitele --, hogy a császárt Szilveszter gyógyította meg súlyos betegségéből, majd meg is keresztelte. A császár hálából nagy ajándékokkal halmozta el az Egyházat. Ekkor szűnt meg a keresztények üldözése a római birodalomban.

2010. december 14., kedd

Adventi vetélkedő - az első hét megoldásai

Az 1. heti feladatokra adható helyes válaszok:

I. Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak.
Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”.

II. Az adventre jellemző jelképek lehetnek:
- adventi koszorú

- adventi naptár

- lila szín (viola- és rózsaszín)

- rorate, böjt, harangszó, ó antifonák

- Borbála-ág, Luca-szék