Kegyetlen hideg volt, hullott a hó és már sötétedett;
az esztendő utolsó napját mutatta a naptár. A kemény hidegben egy
szegény kislány járta a sötétedő utcákat, hajadonfőtt és mezítláb.
Amikor elindult hazulról, még volt papucs a lábán, de annak nem sok
hasznát vette. Mert a papucs nagy volt, igen nagy - az édesanyja hordta
valamikor -, s ahogy két arra vágtató kocsi elől a járdára ugrott,
egyszerre maradt le a lábáról mind a két papucs. Az egyikkel egy suhanc
szaladt el - azt mondta, majd bölcsőnek használja, ha megházasodik, a
másikat pedig meg se találta a szegény kislány.
Mezítláb járta hát az utcákat, és kicsi lábát
kékre-vörösre csípte a kegyetlen hideg. Rongyos kis kötényét összefogta:
egy halom kénes gyufa zörgött benne, egy skatulyát meg a kezében
szorongatott. Egész álló nap hiába kínálgatta portékáját, egy szál
gyufát se vettek tőle, és alamizsnát se adott neki senki: Éhesen és
hidegtől reszketve vánszorgott tovább; szívszakasztó látvány volt
szegény. Csillogó hópelyhek tapadtak szépen göndörödő, hosszú szőke
hajára, de nem is gondolt vele.
Az ablakokból ragyogó világosság és sült liba pompás
jó szaga áradt ki az utcára, hiszen ünnep volt, szilvesztereste. A
szegény kis teremtésnek folyton csak ez járt az eszében.
folytatás
folytatás