Nemrégen írtam egy nyári könyvélményemről, Nyulász Péter Helka c. remek könyvéről. Most egy másik balatoni könyvet ajánlok, amely szintén remek olvasmányélményt jelenthet kb. 7-97 éves korig.
A bejegyzés forrása:http://konyvmutatvanyosok.wordpress.com/2012/08/09/jeney-zoltan-rev-fulop/
A Balaton nekem fogalom. De már tavaly is más szemmel néztem a tóra Nyulász Péter Helkája
miatt. Idén pedig Budapestről odafelé olyan hangosan nevettem az
autóban, hogy kénytelen voltam hátrafordulni és a gyerekeimnek is
hangosan felolvasni Jeney Zoltán Rév Fülöp című Balatóniai lovagregényét.
Ezek után nem meglepő, hogy a borongós napokat túrázással töltve sok
helyen felröppent ez és ehhez hasonló kérdés: és akkor ott lakik Csobánc
király?
Szerencsére a mesékre fogékony gyerekeim készséggel elhitték, hogy ezek a helyek teljes pompájukban csak az igazi lovagok számára láthatóak, olyan meg nem terem minden bokorban.
Legalábbis egészen addig, amíg Jeney Zoltán meseregényébe nem fogunk, tekintve, hogy bizony a mi lovagunk épphogy a szántódpusztán hevertében „termett“. A könyv pedig olyannyira finomra sikeredett, még finomabbra, mint a tördemic, hogy egyelőre toronymagasan vezeti „a nyár legjobb olvasmánya“-listát nálam.

http://konyvmutatvanyosok.wordpress.com/2012/08/09/jeney-zoltan-rev-fulop/
Mindkét megvan a PMK könyvtárában!
Mindkét megvan a PMK könyvtárában!