2015. július 6., hétfő

Irodalomtábor a Mátrában - 1. rész

Erzsi nénivel ismét megkaptuk a lehetőséget, a TÁMOP pályázatunk keretében harmadszor is irodalmi tábort szervezzünk a Mátrában, a szokott helyen, Mátraszentlászlón, az 1vándor vendégházban.

A lelkes csapat, akik idén vállalkoztak a kalandra csupa felső tagozatos diákból állt. Volt köztük olyan is, aki már harmadszor vett részt ezen a táborozáson. 
A program összeállításakor ismét kínálkozott a lehetőség, hogy Gyöngyöst útba ejtsük. Ezúttal a gyöngyösi Ferences Könyvtárban múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt a gyerekek. A foglalkozás régi könyvekről, a latin kultúráról, a könyvtár funkciójáról szólt. A gyerekek érdeklődve hallgatták a színvonalas előadást. Képet kaptak arról is, hogy a ferences rend milyen szerepet játszott az évszázadok során a gyöngyösiek és a környék életében.
Ezután idén is a Gyöngyösi Állatkertbe látogattunk el, a kis állatkertben most is - akárcsak tavaly - oroszlánkölykök voltak, amelyeket meg is lehetett simogatni. 
Voltak még kis rágcsálók, lovak, kecskék és szürke marhák is.
Ezután városismereti feladatlapot kaptak a gyerekek, amelyet Gyöngyös belvárosában a nevezetes épületek, szobrok, emléktáblák felderítésével tudtak megoldani.
Ekkor már 4 fős csoportokban dolgoztak a gyerekeket, egy-egy csoport nyolcadikos diákok vezetésével.


Ezután a siroki várat látogattuk meg, ahol a vár történetével foglalkozó kisfilm megnézése után bejárhattuk a vár rejtekhelyeit és a gyerekek korabeli ruhákat, eszközöket próbálhattak meg.
Ezután busszal mentünk Mátraszentlászlóra a szálláshelyünkre.
A vacsora után játék és közös mesehallgatás következett.